Turisztikai pályázatokról tájékozódhattak az érdeklődők

2012. augusztus 13. 16:56 - Észak-magyarországi régió

A régiós turisztikai pályázatokról tájékozódhattak az érdeklődők a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett fórumon. Kovács Tibor, a NORDA ügyfélkapcsolati menedzsere a jelenleg nyitva álló pályázatok részleteit ismertette a jelenlévőkkel.
A közeljövőben három kiírás zárul le, melyek összértéke meghaladja a 12 milliárd forintot. A pályázók 50-70 százalékos támogatási intenzitásra valamint akár 50 százalékos előlegre is számíthatnak.

A turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című pályázat keretösszege 6,35 milliárd forint melyből 500 millió forintot a kerékpáros turizmus fejlesztésére különítenek el. A Pályázati Felhívás keretében a turisták számára vonzerőt, élményeket, időtöltési lehetőséget nyújtó turisztikai attrakciók, valamint turisztikai szolgáltatások fejlesztése támogatható.
A tervek szerint körülbelül 35 pályázatot támogatnak majd 51-500 millió forint közötti összeggel. A tíz támogatható célterületen – mint például történelmi és kulturális örökségek, vallási turizmus, természetes fürdőhelyek gyógy-és termálfürdők, kerékpáros turisztikai szolgáltatások, állatkertek, vadasparkok – kívül is szinte bármi belefér a pályázatba. A benyújtási határidő augusztus 31. A pályázat hibája azonban, hogy a kitöltő program még nem áll rendelkezésre.
A második projekt az üzleti célú szálláshelyek fejlesztése, mely új szállodák, panziók, kempingek építésére vagy meglévő épületek felújítására vehető igénybe. A keretösszeg 3 milliárd forint, itt 25-500 millió forint összegű támogatás igényelhető. A beadási határidő augusztus 21.
Az egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztése kiírás iránt eddig elenyésző az érdeklődés. A pályázók körében 3 milliárd forint találhat gazdára, minimum 50, maximum 300, illetve 1000 millió forint összegű támogatás igényelhető. A pályázásra konzorciumi formában is lehetőség van, ilyen formában ez egyéni vállalkozók is támogatáshoz juthatnak. Két szakaszban, szeptember 3-ig vagy október 1-ig lehet pályázni.
A jelenleg futó három turisztikai területet érintő pályázattal kapcsolatban bővebb információ kérhető az: emopinfo@norda.hu email címen vagy a 46/ 504-481-es telefonszámon.

A pályázat letölthető: http://www.hkik.hu/download.php?id=7213

Forrás: HKIK

Szólj hozzá!
Címkék: szakmai

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr234710402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása