Fenntartható turizmus: a kutatások nem öncélúak

2010. augusztus 26. 13:18 - Deeena

A gyöngyösi és az egri főiskola, valamint a Miskolci Egyetem hozta létre az Észak-magyarországi Turisztikai Kutatás-fejlesztési Alapítványt, amelynek szervezésében szerdán a turizmus és a fenntartható fejlődés kapcsolatáról rendeztek konferenciát a Károly Róbert Főiskolán.

A gyöngyösi konferencia – az ERNEST program részeként – egy négy alkalomból álló sorozat első darabja volt. Dr. Magda Sándor rektor azt hangsúlyozta: a gyöngyösi főiskola a leginnovatívabb intézmények közé tartozik, s vitathatatlanul Magyarország legzöldebb főiskolája, amit bizonyít az Európában is kiemelkedő alternatívenergia-kutatási projektje.
– Aki ma az ország jövőjét keresi, az a kitörési lehetőségeket a szolgáltatások és a zöld megoldások területén találhatja meg – fogalmazott a rektor, hozzátéve: a kutatási eredményeknek be kell épülniük a gazdasági szereplők projektjeibe.

Kalocsai Kornél, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség fejlesztési igazgatója azt hangsúlyozta: a már szerződéssel rendelkező projektek „gazdái” mintegy 900 új munkahely teremtését is vállalták a jelentős férőhelybővítések és a vendégéjszakák számának növelése mellett. Emlékeztetett arra is: a következő uniós költségvetési ciklus tervezését mihamarabb el kell kezdeni, s ebben intézmények, civilek, gazdasági szereplők együttműködése szükséges.

Dávid Lóránt, a főiskola tanszékvezetője a fenntarthatóság kapcsán azt hangsúlyozta: az eddiginél sokkal kifinomultabb indikációs rendszerekre van szükség, a hatásvizsgálatokhoz pedig a „pillanatfelvételek” helyett folyamatos monitoring szükséges.

forrás:www.heol.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr782249398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása