Gyógyvizek völgye: új irodában várják a vendégeket

2012. augusztus 30. 09:20 - Észak-magyarországi régió

Tőgyi Gábor: a Bükk és a Mátra ölében nyugvó völgy szép adottságokat kínál, ám ez önmagában kevés.

Ünnepélyes keretek között adták át szerdán Egerszalókon a három település (Egerszalók, Demjén és Egerszólát) közreműködésével működő Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület Turisztikai és Információs Irodáját. Gyüre Mariann, a szervezet elnöke elmondta: fontos, hogy az ide látogatók érezzék, közösség fogadja őket, amelynek tagjai kézen fogják és segítik a vendégeket.

Tőgyi Gábor, Egerszalók polgármestere kiemelte: szerencsés helyzetben vannak, hiszen a Bükk és a Mátra ölében nyugvó völgy szép adottságokat kínál, ám ez önmagában kevés. Ezért fontos, hogy a három település nem konkurenciaként, hanem partnerként tekint egymásra, nem félnek tanulni, így közös lehet a sikerük. Ugyancsak az összefogás fontosságát hangsúlyozta beszédében Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke, amikor azt mondta: példaértékű az a hozzáállás, hogy az itt dolgozó szakemberek folyamatosan a még jobbra törekednek, s nem ülnek a babérjaikon.

A megjelenteket dr. Nagy-Urbán Lujza TDM-menedzser vezette körbe az irodában, ahol egy tájszobát is berendeztek. Ráadásul az információk mellett egységes, Gyógyvizek Völgye Egerszalók-Demjén-Egerszólát márkanevet viselő ajándéktárgyakat is vásárolhatnak a turisták.

Forrás: heol.hu

Szólj hozzá!
Címkék: szakmai tdm

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr504741103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása