Várhatóan a héten a Kormány elé, s így május 15-ig az Országgyűlés elé kerülhet a Turizmus-Vendéglátás törvény – tudtuk meg az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának május 7-i ülésén. A napirendi pontok között a legizgalmasabb a Balatoni Regionális TDM beszámolója, és ezzel összefüggésben a TDM-rendszer aktualitásainak és buktatóinak megvitatása volt.
Nemes Andrea, az NGM főosztályvezetője a TDM-regisztráció kapcsán felvetette, hogy a régiós TDM-regisztráció is kidolgozás alatt ál, ám ennek tartalmát nagyban befolyásolja majd a héten Kormány elé kerülő törvény. A törvényhez a szakbizottság az április eleji parlamenti nyílt napon elhangzottakból és a mostani bizottsági ülésen felmerült javaslatokból összeállít majd egy komplett módosító javaslatcsomagot, azt kívánják majd benyújtani a törvény parlamenti vitája során. Arról viszont, hogy a módosítások mire vonatkoznak majd, egyelőre nem hangzottak el részletek.
A TDM-ekkel foglalkozó napirendben Hoffmann Henrik, a Balatoni Regionális TDM elnöke az előzetesen benyújtott, a turizmus nehéz helyzetét és a TDM-szervezetek működésének sarokpontjait összegző előterjesztéséhez szóbeli kiegészítésében a TDM-finanszírozás megnyugtató megoldásának szükségességét emelte ki. Mint mondta, fontos lenne az alulról történő finanszírozás, ezért a jelenlegi törvénytervezettel ellentétben nem az idegenforgalmi adóhoz járó állami forintokból volna szerencsés visszajuttatni a forrásokat a TDM-szervezetekhez, hanem az idegenforgalmi adóból. Azt is hangsúlyozta, hogy a TDM-rendszer egyben egy teljesen újfajta turisztikai irányítási rendszert is jelent települési szinten, amely csak úgy hozhatja a várt eredményeket, ha megfelelő logika szerint rögzítik a finanszírozását, hasonlóan a jól működő nyugat-európai példákhoz. Ezen múlik, hogy a következő 8-10 évben hogyan alakul a hazai turizmus sorsa.
Az elhangzottakat csak megerősítette Horkay Nándor, a Magyar TDM Szövetség alelnöke, aki az Ausztriában működő hárompilléres modellt vázolta fel, mint lehetséges megoldást. Az osztrák minta alapján itthon is a szálláshelyi idegenforgalmi adóból, a turizmus hasznából részesedő vállalkozások által fizetendő turisztikai hozzájárulásból, illetve az attrakciók kötelező látogatói befizetéseiből állna össze a három pillér, így önfenntartóvá válna a rendszer.
A képviselők arra mutattak rá, hogy a megfelelő lendületű fejlődéshez minden szereplőnél (állam, önkormányzat és vállalkozások) az eddigieknél is sokkal erőteljesebben szükséges rámutatni a jövőben, hogy kinek mi az érdeke, és, hogy ebben a TDM-szervezetek hogyan nyújtanak segítséget.
Az ülésen az is nyilvánvalóvá vált, hogy még a képviselők közül sem mindenki látja egyértelműen, hogy mi a pályázatokkal is megtámogatott rendszer haszna, hozadéka, mi mindent értek el eddig a helyi TDM-szervezetek, és milyen együttműködéseket hoztak létre. Éppen ezért valószínűleg az is kívánatos lenne, ha komplett lobbianyag készülne hasonló körök számára, benne az eddig elért eredményekkel, és a TDM-szervezetek szerteágazó feladatkörével, tevékenységével.
forrás: turimzus.com