A vidékfejlesztési minisztérium államtitkára szerint a LEADER-program jellemző példája annak, hogy egy előremutató rendszer hogyan siklik félre a politikai mutyik világában.
„Hűtlen kezelés és bűnszövetség? – Nyomoz a rendőrség az észak-hevesi LEADER-egyesületnél” címmel tett fel kérdést a vidékfejlesztési miniszternek a parlamentben Horváth László, a pétervásárai választókerület országgyűlési képviselője. Szavai szerint bűnszövetségben elkövetett hűtlen kezelés, csalás, okirat-hamisítás, gazdasági előny jogosulatlan szerzése bűncselekmények elkövetésének gyanúja merült fel az észak-hevesi LEADER-egyesület közpénz-kifizetéseivel kapcsolatosan. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság megindította a nyomozást.
Az említett egyesület 2008-ban kezdte meg működését, többek között azzal a céllal, hogy pályázati úton elnyerhető pénzügyi támogatást nyújtson harminchárom tagtelepülésének. Ezt a célt sajnos mind a mai napig nem sikerült elérnie. Ám míg a helyi közösségek hiába várnak a beígért támogatásra, addig az egyesület munkaszervezete költséget nem kímélve működött a legutóbbi időkig. Bár a munkaszervezetben hét főállású dolgozó végezte a munkáját, mégis szükségesnek érezték külsős szakértők bevonását.
A teljes cikk megtekinthető itt!
Forrás: www.heol.hu