Palóc Párnafesztivál Mátraderecskén - Edda koncerttel

2013. augusztus 27. 16:11 - Észak-magyarországi régió

2013. nyarának utolsó hétvégéjén ismét a párnáké a főszerep Mátraderecskén. Augusztus 30. és szeptember 1. között rendezik meg ugyanis a 7. Palóc Párnafesztivált, amely változatos programokkal kecsegtet.

Mondhatnánk a rendezvény fő napjának az augusztus 30-át, a legnagyobb név ugyanis ekkor lép színpadra: 21.00 órától a Sportcsarnok színpadán az EDDA Művek, de már 19.00 órától is szolgáltatják a talpalávalót: Csobot Adél és Antal Timi koncertje várja a látogatókat. 

Szombat délelőtt (már amennyiben sikerült kiheverni az előző nap fáradalmait..) a hagyományőrző programoké lesz a főszerep: főzőverseny, zenés ébresztő, gyermekprogramok és színházi előadás szórakoztatja a nagyérdeműt. Kissé szokatlan programelemként délután 14.00 órától Párnacsatára is sor kerül, 15.00 órától pedig közösen összeszedjük a tollakat. Ez utóbbi természetesen vicc volt, de a Párnacsata teljesen komoly, érdemes lesz megnézni. 

Estére aztán megint koncertek töltik meg élettel a falut, az idősebbek Koós János dalaira nosztalgiázhatnak 20.00 órától, a fiatalabbak pedig 21.00 órától az Extázis zenekar két órás koncertjén zúzhatnak kedvükre. Már-már éjszakába nyúlóan, 23.15 perckor a fesztivál hivatalos zárásaként természetesen tűzijáték is lesz.

Bár a hivatalos zárómomentum a szombat esti tűzijáték, vasárnap délelőtt még kézműves programok és ünnepi szentmise várja az érdeklődőket.

Ha kedved támadt volna párnacsatázni, vagy inkább az Edda-koncert izgatja a fantáziádat, látogass el Mátraderecskére amolyan nyárzáróként, a részleteket pedig keresd a község hivatalos honlapján: www.matraderecske.hu Ja, és természetesen a Mofetta kipróbálása erősen ajánlott!

palocParnak.jpg

Fotó: Mátraderecske hivatalos honlapja

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr55480601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása