Pénteken átadták Miskolctapolca új szállodáját, a Calimera Wellness és Konferencia Hotelt.
Az egykori Pelikán Hotelt mintegy 387 millió forint uniós támogatással építették át, és bővítették ki.
– Miskolctapolca a város turisztikai pilléreinek egyik legjelentősebb része – hangsúlyozta Kriza Ákos polgármester az átadáson.
Hozzátette, éppen ezért a város szívügyének tekinti fejlesztését, remélve, hogy Miskolctapolca visszanyeri régi fényét.
Az egykori Pelikán Hotelt több mint 1 milliárd 300 millió forintból építették át, és bővítették ki a 2009-ben megkezdett munkák során,
ebből 387 millió forintot az Európai Unió támogatásával finanszíroztak. A medencét és a sóbarlangot az átépítés során alakították ki,
de a hotelben van infraszauna, jakuzzi és gőzkabin is, az emeleten pedig 100 fő befogadására alkalmas konferenciaterem, és 120 férőhelyes étterem is.
A mintegy 4600 négyzetméteren 42 szoba, 11 apartman és 1 mozgáskorlátozottak számára kialakított szoba van.
Mint Ostorházi Imre, a hotel tulajdonosa az átadáson elmondta, a kivitelezés során a gondviselés végig mellettük volt,
mivel a gazdasági válság ellenére is elkészült a hotel. Forgalmat leginkább a barlangfürdőtől vár a tulajdonos,
melytől néhány percnyi sétára található a szálloda.
forrás: minap.hu