Több milliárdos fejlesztések Salgótarjánban

2010. szeptember 28. 09:15 - Ákos23

Parkolóházat, felszíni parkolókat, valamint komplex ifjúsági központot építenek Salgótarjánban; az önkormányzat fejlesztési tervei között szerepel a szociális rehabilitáció, illetve a vásárcsarnok és környékének megújítása is - mondta Székyné Sztrémi Melinda polgármester hétfőn az MTI-nek.
A városközponti funkciót bővítő beruházás első üteme magában foglalja az ifjúsági szabadidőközpont kialakítását a mozi épületében, a Múzeum tér felújítását, a művelődési központ mögötti parkolóház, illetve több mint kétszáz felszíni parkoló kialakítását - sorolta a teendőket.
A polgármester tájékoztatása szerint a további beruházások között tervezik a Tóstrand fejlesztését, amelynek első látványtervei már 2006 novemberében elkészültek. A létesítményt egészségcentrummá alakítanák a megyei kórházzal együttműködve. Ezzel együtt megvalósulna a strand teljes felújítása, valamint a területen több ezer embert befogadni képes rendezvényközpont, illetve a tavon vízi színpad építése. A kemping megújítása után az utolsó szakaszban tervezik egy új városi uszoda megépítését. Mindemellett - a Ricors-projekt keretében - készül az egykor Salgótarjánban közlekedő fogaskerekű kisvasút megvalósíthatósági tanulmánya.
A polgármester közölte: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter salgótarjáni látogatásán elmondta, az Új Széchenyi terv pályázati elemeiben lesznek forráslehetőségek az elképzelésekre; a miniszter azt is kiemelte, hogy a városban nem ad hoc tervekkel, hanem stratégia mentén dolgoznak, ami illeszkedik a kormánystratégiába.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr282328817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása