Guinness-rekord palacsintasütésben Mátraterenyén

2010. szeptember 21. 14:02 - Ákos23

Palacsintafesztiválnak adott otthont Mátraterenye-Nádújfalu települése a hétvégén. A fő cél az volt, hogy egy helyen, egy időben minél több ember süssön egyszerre palacsintát.
A reggeli rossz idő ellenére délután 15 órakor mégis 262 fő állt sütésre készen, akik kétszáz liter palacsintatésztát összesen 44 tűzhely mellett sütöttek ki Becsó Zsolt, megyei közgyűlési elnök megnyitó szavai után. Gyurcsák Tamás, főszervező lapunk érdeklődésére elmondta: a rekord teljesítéséhez szükséges feltételek teljesültek, azaz mindenkinek részt kellett vennie az elejétől a végégig a bő egy órán át tartó sütési folyamatban. Ám ez nem azt jelentette, hogy mindenkinek sütni kellett: volt, aki kevergette, tekerte, töltötte és kiadta kóstolásra a palacsintákat.
– Az alapanyagot vállalkozók támogatásával a helyi közétkeztető vállalkozó keverte ki, és osztotta szét másfél literes palackokban. A töltelékeket mindenki magának hozta, így összesen több mint negyven féle ízesítésű palacsintakerült az asztalokra. A tekerési módok között is nagy volt a változatosság: volt aki göngyölte, volt aki hajtogatta, s akadt olyan is, aki félbehajtva göngyölte. Ebből is látszik, hogy milyen sokszínű témába nyúltunk bele. Nem is beszélve arról, hogy volt olyan csapat, amelynek tagjai kizárólag a cukorbetegekre, illetve az egészséges életmódot élőkre gondoltak, így tönkölylisztből készítettek saját masszát és cukormentes töltelékeket használtak – tudatta Gyurcsák Tamás.
– Palacsintakirály(nőt) is választottunk, Kotroczó Beáta személyében, akinek az „udvara” a legkülönlegesebb palacsintás tálat készítette „Önarckép” címmel. A díjazásuk mellé igazán királyi bánásmód járt, körbehintózhatták a falut. A hitelesítést Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora végezte. A különdíjat a zsűri elnöke, Polgár Ferenc, a Nemzetközi Szakács és Cukrász Szövetség tagja Bakos Lászlónak és csapatának ajánlotta fel. A legtöbb palacsintát pedig Tóth Tímeánál és csapatánál kóstolták.

Forrás: www.nport.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr172312439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása