Két éves csúszás a válság miatt a miskolci szállodaberuházásban

2010. január 07. 09:11 - Szóbanforgó

Harminchat szoba feláldozása árán várhatóan sikerül megoldani az uniós támogatással megvalósításra váró szállodaprojekt Achilles sarkát jelentő finanszírozást a Miskolc szívébe tervezett négycsillagos wellness és konferenciahotelnél – tudta meg a Turizmus Panoráma Bulletin Grósz Györgytől, a beruházó WNT Hotel és Idegenforgalmi Kft. helyi projektvezetőjétől.

Mint azt még 2008 nyarán megírták, a Szent István téren évek óta használaton kívül álló Erzsébet fürdő tőszomszédságában 156 szobás, 4 csillag superior besorolású business szállodát tervezett a WNT Hotel és Idegenforgalmi Kft. Az ötmilliárd forintos nagyságrendű beruházás megvalósításához 2008. novemberében uniós pályázati támogatást is nyertek. Ahhoz azonban, hogy ezt le is hívhassák, hátravolt a projekt finanszírozásának megoldása, amit jelentősen lelassított az időközben begyűrűzött pénzügyi válság nyomán fellépett hitelszűke. Ennek a hosszúra nyúlt folyamatnak utolsó fázisához érkeztek el azzal, hogy a Horwath Consulting által javasolt változtatásokkal módosított tervek nyomán nemrégiben megszületett a hitelt folyósító bank pozitív kockázatelemzési döntése is, azaz a projekttársaság, mely egyébként jelentős önerővel is rendelkezik, bízik abban, hogy a banki szerződéskötésre még ebben a hónapban sor kerülhet.

Hogy a finanszírozási küszöb alá lehessen levinni a beruházási költséget, az eredeti szobaszámból 36 darabot el kellett hagyniuk, így 120 lakóegységes és egy szinttel alacsonyabb lesz a szálloda. Az áttervezés jelenleg zajlik, de ez a jogerős építési engedély tényén nem változtat. A változtatások nem érintik a projekt többi elemét, azaz megépül a 350 fős, szekcionálható konferenciaterem, több szekcióterem és egy 350 négyzetméter alapterületű, vendéglátásra alkalmas terasz is. A terveknek megfelelően a szállodaberuházás a szomszédos Erzsébet fürdő rekonstrukciójával együtt valósul meg, erre a WNT Hotel és Idegenforgalmi Kft., valamint a fürdőprojektet jegyző Miskolci Termálfürdő Wellness Kft. nemrég konzorciális megállapodást kötött. Így, ha az eredetileg tervezetthez képest két éves csúszással is, de 2012 nyarára megnyílhat a szálloda.

forrás: Panoráma Bulletin

Szólj hozzá!
Címkék: hotel miskolc

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr861653420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása