Hogy kerül Rubik kocka a tányérra? Széll Tamás megmutatja!

2013. január 30. 09:38 - H.H.E.

Rubik kockával főző-világversenyen indulni: erre készül az Onyx séfje, Széll Tamás Lyonban, a Bocuse d'Or-on, ahol a döntőbe jutott 24 nemzetközi világklasszis szakácscsapat egyikeként hazánkat képviseli.
bocus_szelltamas.jpg
1987-ben a legendás séf, Paul Bocuse indította el a szakácsok szakácsainak viadalát, melyen a világ legjobb 24 ételvirtuóza regionális elődöntőkből kerül Lyonba, a nemzetközi zsűri elé.
Idén először szurkolhatunk hazai szakácsnak a Bocuse d'Or végső versenyén 2013. január 30-án, s ezt az örömteli hírt „többen ahhoz hasonlították, mintha a magyar futball válogatott világbajnoki döntőbe jutott volna azzal a kitétellel, hogy most optimistábbak lehetünk" – írja a Vendéglátó Magazin az ismert közösségi portálon. Széll Tamás és rangos hazai partnerei - a Bocuse D'or Akadémia, a Miniszterelnökség, a Magyar Turizmus Zrt., az Onyx étterem, a Hungexpo Zrt. és a METRO Kereskedelmi Kft.  - közös sajtótájékoztatóján megtudtuk, hogy a dicsőségen kívül hihetetlen turisztikai jelentőséggel bír a magyar gasztronómia bemutatkozása a legjelentősebb szakmai versenyen, illetve szó volt arról is, hogyan kerül a Rubik kocka az asztalra.

A magyar versenyfogás koncepciójának alapötletét az adta, hogy Széll Tamás néhány éve készített egy ételekből összerakott Rubik kockát, majd, mint lelkes fotós, meg is örökítette azt. A bűvös kocka és az ételek között könnyű megtalálni a párhuzamot. A tálon keverednek az alapanyagok és színek, de a végeredmény a tökéletes illeszkedés, a harmónia, csakúgy, mint a kirakott kockánál.
A tálca felépítésében is a Rubik kockára utal. Az egymáson elcsúszó sorok a működést szimbolizálják, míg a szintbeli eltérések növelik a dinamizmust, valamint elválasztják, és egyben ki is emelik a köreteket és színeket. A koncepciót fiatal magyar dizájnerek fejlesztették, hogy az egyedülálló találmány következetesen átgondolt látványban valósuljon meg.

„Fontos megmutatni, hogy a hagyományos, a külföldiek által korábban ismert magyaros ízvilág újraértelmezhető a jelen gasztronómiai trendek tükrében is, és a magyar gasztronómia ebben is képes felvenni a versenyt a nemzetközi mezőnnyel" – hangsúlyozta Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.
A magyar csúcsgasztronómiával nem csak a nemzetközi zsűri találkozhat a Bocuse d'Or döntőjében, hiszen a versenyhez szervesen kötődő szakkiállításon (SIHA) Magyarország is jelen lesz.

„Kétségtelen, hogy egy több százezres látogatottságú szakmai rendezvény, ahol a vendéglátó- és szállodaipar képviselői vannak jelen, kiváló lehetőség arra, hogy a döntéshozók figyelmét Magyarországra mint lehetséges desztinációra irányítsuk" – tette hozzá Simon Péter, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese.
Forrás: www.itthon.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr615052548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása