Megalakult az Észak-magyarországi Gyógyturisztikai Klaszter

2012. március 28. 15:37 - Sándi

Lezárult az Észak-magyarországi Gyógyturisztikai Egyesület egyik nagy programja, az Észak-magyarországi Gyógyturisztikai Klaszter létrehozása. A szakmai szervezethez magánszemélyek, illetve több egri, egerszalóki, mezőkövesdi, mátraderecskei és miskolci intézmény: szállodák, fürdők, gyógyászati létesítmények csatlakoztak. Az egyesület még 2010-ben alakította meg a társulást azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a térség kincseire alapozott gyógyító, egészségmegőrző, rekreációs szolgáltatásokra.

 

–A program tartalmazott tanulmány készítést, képzést, marketinget, eszközök beszerzését és tanulmányutakat is. Ezen kívül kialakítottunk egy olyan webes felületet, amely segít eligazodni a tagok szolgáltatásai között, s egy szállodai foglalási rendszert is magában foglal. A klaszter tagjai közösen jelentek meg szakmai kiállításokon, vásárokon, természetesen újabb tagokat is várunk – mondta el Fekete László, az Észak-magyarországi Gyógyturisztikai Egyesület elnöke.

 

A programot az egyesület 35 millió forintból valósította meg, ehhez közel 30 milliót pályázaton nyertek. A gyógyturizmus rendkívüli feltételek megteremtését és a benne résztvevőktől nagy türelmet igénylő ágazat.

forrás: heol.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr584345969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása