Szent István napi várjáték Hollókõn

2010. augusztus 16. 10:13 - hanyikur

Történelmi képek elevenednek meg a honfoglalástól a lovagkorig Hollókõ várának tövében az augusztus 20-án, Szent István napján rendezett várjátékon. A szervezõ Hollókõért Közalapítvány munkatársának közlése szerint a délelõtt 11 órakor kezdõdõ várjátékot, amelynek elsõ eseményeként a honfoglaló törzsek megérkeznek a vár alá, és birtokba veszik Hollókõ várát, Szent László Vitézei és az Északi Végek Lovasai adják elõ. Rigóné Kovács Gabriella hozzátette, hogy felelevenítik Árpád népének táncait, és megkötik a vérszerzõdést is. A látogatók fegyver- és viseletbemutatón keresztül kapnak történelmi áttekintést elõdeink életérõl és tetteirõl. Lesz a programban íjász és lovasíjász-bemutató, majd vásári komédia a Budapesti Utcaszínház elõadásában, de nem maradnak el a lovagi viadalok és a párviadalok sem.

A várjátékra érkezõk megkóstolhatják a honfoglalás kori étkeket, és megismerhetik az agyag- és famívesség, a gyékény- és textilszövés, valamint a kovácsolás fortélyait. A nap táncházzal zárul. A Nógrád megyei, világörökségi Hollókõn 2003-tól elevenítik meg a korabeli váréletet, azóta tartanak várjátékokat, történelmi kalandtáborokat és fegyverbemutatókat. Az állami tulajdonú középkori várat az önkormányzat üzemelteti.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr762224993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása