Lezajlott Miskolcon a 10. jubileumi Kocsonyafesztivál, mely a „Pislog, mint miskolci kocsonyában a béka.” legendára épült. A február 19 és 21 között megrendezésre került nemzetközi színvonalú rendezvényre több mint 200 ezren látogattak el a zord februári időjárás ellenére is.
Az Észak-magyarországi régió egyik legszínvonalasabb eseményét dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár és Káli Sándor Miskolc város polgármestere nyitotta meg. A rendezvényen jelen volt még Varga Zoltán önkormányzati miniszter és dr. Róna Iván a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, ki vasárnap délután beszédével hivatalosan is bezárta a jubileumi 10. Kocsonyafesztivált.
A 10. Miskolci Tél Kocsonyafesztivál a régi idők hangulatát idézte fel, ahol elénk tárult az egykori kereskedőváros képe. A piaci forgatagban a kultúra és a gasztronómia játszotta a főszerepet. A háromnapos fesztiválon, több színpadon folyamatosan zajlottak a koncertek, óriás békák, gólyalábasok szórakoztatták az ide látogatókat. A gyerekek bábszínházban, kézműves foglalkozásokon tölthették idejüket, melyek mind a régi kor emlékeit idézték fel. Miskolc belvárosában megkóstolhattuk a térség jellegzetességeit, volt itt rétes, perec, lacipecsenye, kenyérlángos és természetesen a fesztivál nevét is adó miskolci kocsonya. Mind ízben, mind látványban is csodálkozhattunk a megannyi kocsonya között, melyek a megszokottól eltérően nem csak sertésből készülhettek.
A fesztivál célja, hogy egy vendégszerető, kulturális és gasztronómiai jelentőségű, turisztikai értékekben gazdag várost ismerhessenek meg a belföldi és külföldi vendégek egyaránt.