Új látványosság Lillafüreden

2013. június 28. 09:29 - Észak-magyarországi régió

2013. június 27-én új látványossággal bővült a Lillafüreden található Mária Sétány - átadásra került egy rendkívül impozáns kegyhely, amely így tovább színesíti a sétány világát.

Az 1200 m hosszú, önmagába visszatérő sétányon 3 állomás található, s további 500 m könnyű sétával járható be a teljes ösvény, így érhető el a 4. pihenőhely. A sétány megépítésekor, azon két vallási kegyhelyet is kialakítottak, ezáltal a kellemes erdei kirándulás akár zarándokút is lehet. 

A sétány egyébként is jelentősen megújul a közeljövőben, ennek egyik eleme a most átadott Mária-Kegyhely. A Patrona Hungariae névre hallgató szoborfülke érdekessége, hogy pontos mása a Mátyás templom Lorettói Kápolnájában őrzött, vörös márványból készült szobornak, amelyet II. Ulászló király 1515-ben fogadalmi ajándékként készíttetett és adományozott a templomnak.

Ha pedig már erre járunk semmiképp sem hagyjuk ki a szoborfülke alatti völgyben, az Erzsébet sétányon Herman Ottó házát, az ún. Pele-házat sem. További érdekesség a szoborfülke fölötti hegytetőn magasodó, függőleges falú Fehérkő szikla, amely a sziklamászók kedvelt gyakorlóhelye. Szintén a környéken található a környék fő nevezetessége a Szent István barlang is.

Szintén a Mária sétány részét képezi a Limpiászi kereszt, amely a spanyolországi Limpias nevű község templomában található, fából faragott feszület pontos mása, mely a XVII. század második felében készült. A helyszínhez számos csodálatos gyógyulásról beszámoló történet is kötődik.

A Mária sétány a Lillafüredi tanösvény része, melynek változatos növényvilágát mindenképp érdemes szemügyre vennünk. A Lillafüredi tanösvény tehát természeti, történeti és szakrális értékekben egyaránt gazdag, megtekintését javasoljuk mindenki számára!

mariakegyhely.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr375381662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása