Az ország legnagyobb, komplex szolgáltatást nyújtó konferencia-központja Egerben

2010. május 17. 14:58 - hanyikur

A hevesi megyeszékhely egyik büszkesége a négycsillagos Hotel Eger-Park, ahol 350 millió forintos fejlesztéssel hazánk legnagyobb komplex szolgáltatást nyújtó konferenciaközpontját alakították ki.
   
A jelentős fejlesztést pályázati támogatással és önerő bevonásával valósították meg. A fejlesztés ezer fő befogadására alkalmas plenáris terem és a hozzá kapcsolódó 800 négyzetméteres kiállítótér létrehozását biztosította. A létesítmény így jóval nagyobb kapacitással működhet és több rendezvénynek adhat helyet mint korábban, melynek a turisztikai jelentősége is igen fontos.

Az elmúlt időszakban a konferenciaturizmusban a gazdasági válság hatására jelentős visszaesés mutatkozott. Ez főleg a kisebb létszámú rendezvényeket és üzleti találkozókat érintette leginkább. Ám a nagyobb konferenciák száma  – köztük a szakmai továbbképzéseké – kevésbé csökkent. Szakértők szerint a konferenciaturizmus azért is különösen fontos, mert nemcsak egy létesítményre, hanem az idegenforgalom többi szereplőjére is hatással lehet - Egerben is.
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr402010205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása