Megválasztotta az Akadémia az év borait

2010. február 17. 09:40 - Szóbanforgó

Magyar Tudományos Akadémia nem csupán a „száraz” tudomány, de az ízes hazai kultúra, a nemes gondolatok és alkotások megalapozója és támogatója is – mondta Pálinkás József az MTA elnöke, aki a verseny borászokból és borhoz értő tudósokból álló zsűrijének elnökeként okleveleket adott át a győzteseknek és a helyezetteknek.

A Magyar Tudományos Akadémia Bora 2010 borverseny nyerteseit öt kategóriában választották meg. A felső kategóriás fehérborok között a Mátraalja borvidék 2008-as évjáratú Mátrai Hárslevelűje győzedelmeskedett. A nyolc éves, 70 hektárral rendelkező Borpalota Borászat & Szőlőbirtok alkotását Varga Péter borász mutatta be.

A felső kategóriás vörösborok közül Tiffan Ede és Zsolt Pincészetének remekműve, a 2007-es évjáratú Cuvée Carissimae nyert. A szintén a felső kategóriához tartozó desszertborok között az idei verseny győztese a Tokaj-Hegyalja borvidék Úri Borok Pincészetének 1999-es évjáratú, 6 puttonyos Tokaji Aszúja. A középkategóriás fehérborok közül a Váli Borászat 2008-as évjáratú Badacsonyi Olaszrizlingjét találta a legkiemelkedőbbnek a zsűri. A közép kategóriás vörösborok között a Tüske Pince 2007-es évjáratú Szekszárdi Merlot-ja bizonyult a legjobbnak.

További helyezettek:

Felső kategóriás fehérborok:
- LANDORD 2007. - Balatonboglár (Légli Szőlő és Bortermelő Gazdaság)
- Grófi-hárslevelű 2007. - Somló borvidék (Tornai Pincészet)
- Kreinbacher Nagy-somló 2007 - Somló borvidék (Kreinbacher József)
- Tokaji Hárslevelű  2008 - Tokaj-Hegyalja (Tokaj Nobilis Szőlőbirtok)

Felső kategóriás vörösborok:
- Ördögárok Merlot Reserve 2007 - Villány-Siklós borvidék (Günzer Tamás Pincészete Kft)
- Regnum 2006 - Szekszárd (Takler Pince)
- Primarius 2006 -  Szekszárd (Takler Pince)
- Cabernet Franc Selection 2007 - Villány- Siklós (Tiffan Ede és Zsolt pincészete)

Felső kategóriás desszertborok:
- Szent Tamás Muskotály Aszúeszencia – 2003 Tokaj Hegyalja borvidék (Úri Borok Pincészete Bt. )
- Mézes Mály Aszú 6 puttonyos. 1999. Tokaj Hegyalja borvidék (Royal Tokaji Borászati ZRt)
- Birsalmás Aszú 5 puttonyos 2003 – Tokaj- Hegyalja (Royal Tokaji Borászati ZRt)
- Tokaji Aszú 6 puttonyos 2004 – Tokaj- Hegyalja (Gróf Degenfeld Szőlőbirtok)


Közép kategóriás fehérborok:
- Somlói Hárslevelű 2007 Somló borvidék (Tornai Pincészet)
- Balatonszölősi Chardonnay 2008. -  Balatonfüred-Csopak borvidék (Figula Pincészet )
- Tokaji Furmint 2007. Tokaj-hegyalja borvidék (Royal Tokaji Borászati ZRt.)
- Ceglédi Chardonnay 2009 - Kunság (Kökény és Fia Családi Borászat)

Közép kategóriás vörösborok:
- Egri Cabernet Sauvignon Szarkástető 2007. Eger – borvidék (Gróf Butler Történelmi Borászat)
- Szekszárdi Cabernet Franc 2007. – Szekszárd borvidék (Takler Pince)
- 1/1  2007 – Szekszárd (Ferenczi Szőlőbirtok)
- Szekszárdi Merlot 2007 – Szekszárd (Taklerözép kategóriás vörösborok:
 

forrás: heol.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr791765508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása