Őslábnyomok vezetnek a Világörökség felé

2009. október 28. 15:27 - Szóbanforgó

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület turisztikai célú fejlesztése újabb fordulóponthoz érkezett. A korábbi beruházások révén megvalósult új fogadóépület, a 4D-s moziélmény, valamint az itt új otthonra lelt bükkábrányi mocsárciprusok már eddig is számos látogatót csábítottak a településre, ám a most induló, mintegy 570 millió forint összértékű fejlesztés nem titkolt célja az, hogy Ipolytarnócot, a világ egyik leggazdagabb komplex őslábnyomos területét immár a Világörökség részeként is elismerjék.

Ennek érdekében az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megítélt támogatás révén kialakításra került egy miocén erdő a 20-30 millió évvel ezelőtti flőrát idéző növényekkel, akadálymentesített sétányokkal, gyaloghidakkal, melegházzal, és ősállatok élethű szobraival. Emellett a fák koronáján át vezető lombsétány épül kilátókkal, függőhidakkal és drótkötélpályával, valamint pihenőhelyek, játszótér és étterem hivatott majd biztosítani az egész napos tartalmas kikapcsolódást.

Ipolytarnóc tehát turisztikai szolgáltató centrummá avanzsál, ám mindemellett ápolja és építi azon értékeit, amelyeknek köszönhetően igényt tarthat mindannyiunk figyelmére.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr801481671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása