Újra megnyitotta kapuit a Török Fürdő

2009. október 08. 14:22 - Szóbanforgó

A több mint négyszáz éves Török Fürdő rekonstrukciós munkáinak befejeztével szeptember 25-től várja vendégeit az északi régióban egyedülálló, nemzetközi szinten is ritkaszámba menő egri Török Fürdő.

 A Török Fürdőt üzemeltető Eger Termál Kft. vezetőiben 2005-ben formálódott meg az elhatározás: a város szívében fekvő frekventált helyen található reumakórház rekonstrukciója és a vizes létesítmény a Török Fürdő turisztikai hasznosítása, ezért a 2005-ben a Magyar Turisztikai Hivatal által "A működő műemlék gyógyfürdők fejlesztésének támogatására" kiírt pályázatára adott be anyagot, s mely pályázaton 466 m forintot nyert. A projekt neve: Az egri Török Fürdő rekonstrukciója és turisztikai hasznosítása.

 Eger történelmi hangulata és ezen belül nemzetközi szinten is ritkaságszámban menő Török Fürdő épülete már önmagában véve is egyedi dolog. A rekonstrukció során a tervezők igyekeztek a Kft. kérésére az autentikus török hangulat kialakítására. Az épületben az aranykupolás tükör termálmedencén kívül további 5 különböző hőfokú medencéket építettek (ilidzsa), valamint megtalálható a korra jellemző, török fürdőzést idéző hamam (masszázs, gőz, leöntő fürdő) is. Emellett a büfé, a masszázsok és pihenőrész még tovább erősíti a törökös hangulatot. A vendégek számára az építészeti kialakításokkal a török kor hangulatát idézik fel.

 A Török Fürdőben nem csak szórakozási és kikapcsolódási, hanem OEP finanszírozott gyógyászati szolgáltatásokat is igénybe vehetnek az ide látogatók. „Azt gondolom, hogy a projekt megvalósításával egy olyan magas színvonalú komplex egész évben nyitva tartó fürdőszolgáltatás ellátást tudunk majd biztosítani Eger városában, mely a keleti régióban egyedülálló” - mondta Szente János, az Eger Termál Kft igazgatója.

A mozgásszervi betegeken kívül várják a sérülések, törések utáni rehabilitációra szorulókat, a koszorúér és szívizom betegeket, a neurológiai történéseken – TIA, stroke - átesett betegeket, a metabolikus–x syndromában szenvedő túlsúlyos, hypertoniás, diabeteses betegeket.

forrás: Turizmus Online

Szólj hozzá!
Címkék: eger heves fürdő

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr461436510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása