Külképviselők a régióban

2009. április 06. 09:58 - torosziget

Turizmus: arccal Kelet felé

Az idegenforgalom stagnálására számítanak a piac szereplői, a megoldás a szolgáltatások bővítése, illetve főként kelet- és közép-európai piacaink erősítése lehet.

A Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a Magyar Turizmus Zrt. rendezett régiós konferenciát Mezőkövesden, a Balneo Hotelben. Az MT Zrt. ukrajnai, szlovákiai és romániai irodáinak képviselői mutatták be Magyarország lehetőségeit ezen országok tekintetében. Egybehangzóan állították: északi és keleti szomszédaink magyarországi beutaztatásában jelentős tartalékok, piaci lehetőségek vannak.

Godár Ivett, a szlovákiai képviselet munkatársa arról beszélt: a szlovákok elsősorban a wellness iránt érdeklődnek, tavaly 7600-an jöttek, és 15 ezer vendégéjszakát töltöttek el nálunk.

Ukrajnában komoly gondokat okoz a válság, eddig a Kelet-Ukrajnaiak célpontja voltunk, most inkább Nyugat-Ukrajna felé kell nyitni - erről már Kabish Szvetlána beszélt. Hozzátette: az ukránok elsősorban a körutakat kedvelik, akár egy országon, akár Európán belül.

Soós Júlia, a romániai képviselet nevében azt ecsetelte: ott is bevezetik az üdülési csekket, ami Magyarország számára élesedő versenyt jelent, hiszen a romániai belföldi turizmussal kell vetélkedni. Ráadásul a románok sokkal inkább az egyéni, mint a szervezett társasutakat részesítik előnyben.

A turizmusban egyébként is egyre élesebb versenyre, és egyfajta átrendeződésre kell számítani, egyebek mellett már most érezhető, hogy a céges utak aránya óriásit zuhant. Erről már Újvári Ágnes, a MT ZRT hálózat- és rendezvényigazgatója beszélt, hozzátéve azt is: a magyarok egyharmada még mindig akar utazni idén is, őket kell megcélozni. A külpiacokon pedig talán a gyenge forinttal "lehet mit kezdeni."

A szakemberek szerint egyébként a versenyben nem elsősorban az árak csökkentésével, hanem sokkal inkább az ár-érték arány javításával, magyarán a szolgáltatások bővítésével célszerű próbálkozni.

Az is elhangzott: látható, hogy a szállodafejlesztések lassulnak, már vannak példák arra, hogy elnyert uniós támogatásokról lemondanak, visszalépve a beruházási szántéktól. Azt pedig többen sérelmezték, hogy bár a határidő már lejár, még mindig nem jelentek meg a turisztikai desztinációs menedzsmentek támogatására szolgáló pályázatok.

Forrás: heol.hu, 2009. április 2.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr601049073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.