Egy korty Hazug Mókus

2014. szeptember 10. 11:11 - Év Utazója


2. nap - Eger, Lillafüred, Miskolc

Ha szerda, akkor Bolyki Pincészet! Legalábbis nálunk így volt. A legelső dolog, ami a hely szépségén túl megmaradt: Pati, a kutya. Később kiderült, hogy befutott modell őjószágsága, ugyanis az egyik boros címke névadója és "arca" is egyben. A helyszínre érve egy kis bújócskával kezdtünk. Bolyki Jánost kerestük. Egy kék cirkuszi kocsiban bujkált, amit irodaként emlegetett. Körülnéztünk, beszélgettünk és Hazug Mókussokkal a kézben távoztunk. 

bolyki.jpgAz iroda előtt támasztjuk a falat :)

Szent István Barlangban is sétáltunk egyet. Kint igazi nyári idő volt, bent pedig 10°C. Vendégszeretőek a helyiek.Mi sem bizonyítja ezt jobban mint, hogy természetesen nem vittem pulcsit magammal, úgyhogy a jegyárus néni adta ide a sajátját. Kicsit nagy volt, nagyon sárga, és meleg, mégsem láthatósági mellény. Öltözzetek fel rendesen, hogy legyen időtök élvezni a látványt!

A HH Palotában ebédeltünk. Itt forgatták a Meseautót!

sihu1.jpg

A délután során masiniszta lettem. Külön engedéllyel vezethettem a Lillafüredi kisvasutat egy elzárt szakaszon. Igazi akció volt, mert nem messze jött is egy bácsi a síneknél, így fékeznem is kellett! Tomi tanácsokkal látott el, Laci pedig szurkolt. 

lacival4.jpgSörcsapolás előtt

Miskolcra érve a Szinva teraszon ittunk egy nagy Kortyot és kóstoltunk Gesztenyét. Kóstoltattunk is. A legkedveltebb a Gesztenye volt. Ezután meglátogattam a Miskolci lányokat is, de nem volt kedvük átugrani hozzám a City Hotelbe. Egy vacsorameghívást is felajánlottam a Drót Bisztróba, de azt mondták inkább csak ücsörögnek és pletykálnak tovább a padon, úgyhogy eljöttem. :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr76606299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása