Igazi fesztivál, igazi arcoknak - Tokaj-Hegyalján

2013. június 17. 10:00 - Észak-magyarországi régió

Ha fesztiválozásra adjuk a fejünket nyáron, idén sem szabad kihagyni a Hegyalja Fesztivált 2013. június 25-30. között. 

Idén kicsit előrébb hozták a szervezők a dátumot, így a főiskolások az utolsó vizsga után akár rögtön pakolhatnak is, és élvezhetjük Tokaj, és a fesztivál nyújtotta koncerteket és borokat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy csak és kizárólag a főiskolásoknak és egyetemistáknak szól a fesztivál, hiszen túl az érettségin, záróvizsgákon, ünnepi beszédekkel átitatott évzárókon, netán szabadsága alatt, bárki kedvére élvezheti a nyár – mondhatni első – fesztiválját.

Aki volt, az tudja, hogy már önmagában ad egy hangulatot az, ahogy által sétálunk a kánikulában, tűző napon a fesztivált és a várost összekötő hídon, miközben a hangunkat csak a kamionosok dudája harsogja túl. Aki még nem volt, annak javasolandó, hogy egyszer próbálja ki, és nézze meg, hogyan is zajlik ez. Mondjuk idén. Ha ez sem elég kecsegtető, akkor illik utána járni a fellépők repertoárjának, de a döntések könnyedsége, és a kedvetek meghozása miatt, említenénk néhányat azok közül, akikért érdemes Tokajba utazni.

Már az első nap élvezhetjük a felcsendülő (basszus)gitárok hangját, és a kőkemény metált, hisz a nagyszínpadon nem kisebb előadók fitogtatják erejüket, mint például a Metallica egykori legendás basszerosának zenekara a Newsted, a britek metalcoret játszó együttese, az Asking Alexandria, valamint a Slayer, akik a zenekar egyik ikonikus alapító-gitárosa – Jeff Hanneman - előtt is tisztelegnek majd, közelmúltban bekövetkezett halála miatt. Ám a magyarok tokaji rezidens-zenekaráról sem szabad megfeledkeznünk, akik épp az utóbb említett két együttes előtt csapnak a húrok közé, és mindezt még meg is örökítik egy dögös koncertfilm formájában. Igen, a Subscribe-ról van szó. Tehát nem csak együtt nyaralhatunk Csongor Bálintékkal, de akár közös felvételen is szerepelhetünk velük, hogy aztán az elkészült DVD-t, ereklyeként, féltve őrizhessük vitrinünkben.

A soron következő napokon a Between The Buried And Me, valamint a The Devil Wears Prada biztosítja fesztiválhangulatunkat egyenesen Amerikából, és ha ez nem lenne elég, a sok várakozást igénylő, ex-Pantera vezér Phil Anselmo csapata a Down is biztos zúzást ígér a nagyszínpad előtt. Akinek a bulizáshoz való kedve inkább a techno és trance ütemek hallatán jön meg, annak az utolsó estét érdemes a Scooter-rel tölteni. Két éve már tiszteletüket tették a borvárosban, de ők sem bírták sokáig Hegyalja nélkül, így a tömeg velük együtt hömpölyöghet az éjszaka folyamán, napközben pedig, már-már kötelező a Maria című dal „töp töp töp töröröp töptöp” verzióját átüvölteni egymásnak a Tisza két partjáról.

A hazai színtérről olyan közönség kedvenc bandák teszik tiszteletüket Kelet-Magyarország fesztivál fővárosában, mint például a közelmúltban új albummal jelentkező Anna and the Barbies, a Brains, a fennállásuk tizedik születésnapját ünneplő Punnany Massif, és a szintén új dalokkal érkező Quimby vagy az Irie Maffia bulibrigádja. Újdonságokban és rock and roll-ban tehát az idei is Hegy’ is bővelkedik, de akinek még ez sem lenne elég, és mohón követelné az okokat, amiért Tokajba utazzon, nos, az biztos nem volt még fesztiválon, legalább is nem Hegyalján.

Talán nem is kell részletezni, hogy miért érdemes eltölteni itt (is) egy hetet, de nincs jobb, mint a Tisza-parton szürcsölgetni kedvenc borunkat a híd mellett, végig járni a pincéket, víz ízű csapolt sört inni, reggel (jó esetben) a saját sátrunkban ébredni a szomszédok mocorgására, majd gyroshússal töltött lángost enni. Valahol ez is fesztiválhangulat.

Szóval szedjük a sátorfánkat, mert ez esetben Mohamednek kell a Hegy’hez menni, mert a Hegy’ senkinek nem fog a kertjében landolni. Jövő héten találkozunk!

Forrás: egrihir.hu

További részletek és információk a Hegyalja Fesztiválról >

hegyaljafesztival.jpg

Fotó: hegyaljafesztival.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr195364740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása