Vallási turizmus Hevesben

2011. március 16. 15:53 - Sándi

Nagyon fontos új turisztikai lehetőséget jelent Heves megye számára a vallási turizmus. Látogatóközpont készül az egri Érseki Palotában, Gyöngyösön a Szent Bertalan templom kincstára, valamint a Ferences templom és könyvtára a fejlesztéseket követően minden bizonnyal nagy érdeklődésre tart majd számot.

A gyöngyösi ferences könyvtár, kolostor és templom 112 millió forintos összköltségű felújításba kezd az Európai Unió támogatásával. Az itteni kolostorban található hazánk legrégebb óta folyamatosan működő könyvtára, melyben felbecsülhetetlen értékű ritkaságok vannak. A most nyert turisztikai célú pályázati összeg révén lehetővé válik az állomány restaurálása és a nagyközönségnek történő bemutatása. A pályázati pénzből a könyvtári rész mellett a középkori épületegyüttes egyéb értékei is megújulnak. Megszépül a kolostor kvadruma, ahol gyógynövénykertet alakítanak ki és dísz-kutat emelnek Kiss Szaléz, a város ferences vértanúja emlékére, akinek boldoggá avatása folyamatban van. A felújítás a kolostor egyik szárnyában működő autista központot is érinteni fogja. Méltó emlékhelyet alakítanak ki a szentély alatt eltemetett kuruc vezér, Vak Bottyán tiszteletére. A felújítási, korszerűsítési és akadálymentesítési munkálatok a szentélyt, a templomhajót és a gótikus sekrestyét, valamint annak 300 éves műemlék bútorzatát is érintik.
Heves megye a belföldi turizmus fellegvára, a vendégek 85-87 százaléka belföldről érkezik, a legfontosabb külföldi küldő piacok: Lengyelország, Németország, Szlovákia, Csehország. A megye kereskedelmi szálláshelyein tavaly 2,25 százalékkal több, összesen 664 ezer vendégéjszakát regisztráltak, míg a külföldi vendégéjszakák száma 5 százalékkal csökkent, addig a belföldieké 4 százalékkal 570 ezerre nőtt.
 
forrás: turizmus.com
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakmagyarorszagon.blog.hu/api/trackback/id/tr232744512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása